Hitvallásunk

„A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.” Lukács 2:40

Egy héten át tartott a Márton-napi “libaságok”

Szent Márton az óvodás és bölcsődés gyermekek kedvelt szentje.

A nagyobbak már ismerik Szent Márton legendáját, de a kisebbek is nézegetik már a képét, és egy- egy mondatot tudnak jó cselekedeteiről, és azokról a Mártonnapi szokásokról, amelyek ehhez a neves naphoz köthetőek. Szinte az egész hetet áthatotta ez a készülődés.

A kisebbek libát színeztek, libát ragasztottak, libazsíros kenyeret fogyasztottak lilahagymával. Lúdláb süteményt sütöttek a nagyok. Lúdtojás keresés volt az udvaron, és különböző ügyességi játékok a lúdtojással a nagycsoportban. A kicsik lúdtollat fújtak az asztalról, ludas körjátékokat játszottak, és természetesen táncoltak, mulattak.

A nagyok feldolgozták szent Márton legendáját, eljátszották a többi csoport pedig megnézte a You Tube csatornán a videófelvételt.

Tartalmas hetet zártunk, de ami a fontos a szeretetre, megértésre, egymás elfogadására és tiszteletére neveltük gyerekeinket.