Hitvallásunk

„A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.” Lukács 2:40

Június 11-én tartottuk a Maci nagycsoportos gyermekek ballagási ünnepségét

Elérkezett az idő, amikor a gyerekek elbúcsúztak az óvodától. Nagyon hamar eltelt ez a pár év. Örömmel láttuk, ahogy nőttek, okosodtak, ügyesedtek. Nagy öröm volt látni, ahogyan a gyerekek szivacsként szívták magukba a verseket, mondókákat, énekeket. Az óvoda a második otthonukká vált, mostanra már minden zegzugát jól ismerik. Kívánom, hogy sose feledkezzetek el arról, hogy játszani jó, játszani öröm! A ballagó gyerekeknek szép, örömteli iskolás éveket kívánok!

Kérem a Szentlelket, hogy segítsen nektek a tanulásban! Isten áldjon Benneteket!

Köszönet és hála a kedves szülőknek, akik három-négy évvel ezelőtt hozzánk íratták kedves gyermeküket, ezzel bizalmat adva mindnyájunknak. Köszönjük, hogy hűek maradtatok hozzánk, s a nehézségek idején is támogattatok bennünket. Úgy érzem – s ezt minden kollegám nevében mondhatom –, hogy mindvégig egy csónakban eveztünk, melyben közös célunk volt, hogy boldog, kiegyensúlyozott gyermekeket neveljünk, vezetve őket hitre, tanítva őket a szép életre, a jóra, a teremtett világ megismerésére.

Hála és köszönet Soós Norbertné- Mónika óvó néninek, Virga Andrea – Andi óvó néninek és Szoták Andrásné Erzsike néninek, az áldozatos munkájukért!

„Kicsik voltunk, nagyok leszünk, hívogat az iskola,

De téged, szép óvodánk, nem felejtünk el soha.”