Hitvallásunk

„A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.” Lukács 2:40

A Kacsa csoport élménydús kiránduláson vett részt a Nyíregyházi Állatparkban.

A 21 vidám kisgyerek életében először ült buszon, így maga az utazás is kalandokkal kezdődött. Megérkezve a vadasparkba boldogan bontogatták ki hátizsákjukat, hogy a szeretettel csomagolt szendvicsüket elfogyaszthassák. Az állatkertben a gyerekek izgatottan várták, mikor pillanthatják meg az első állatot, megfigyelték az állatok viselkedését is.

A legviccesebb élményük az elefánt ketrecnél volt, ahol a kiselefánt az ormányával, vízzel spriccelte a gyerekeket. Az oroszlán ketrecnél sem tántorodtak meg, az állatokat hangos üvöltéssel köszöntötték. Az ebédet a közeli Sóstó tavi parkban fogyasztották el, kispléden ülve, élvezve a jó időt. A csodás nap lezárásaként hűsítő fagylaltot ettünk és közben jót beszélgettünk az állatkerti kalandokról. Apró gyermekeink nagyon élvezték a kirándulást, felejthetetlen élményben volt részük. Egy kicsit fáradtan, de annál nagyobb élményekkel gazdagodva érkeztünk haza.

Manyi és Krisztina óvó néni, Ági és Klaudia néni