Hitvallásunk

„A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.” Lukács 2:40

Keresztút az Ajaki Tamási Áron Katolikus Óvoda és Bölcsőde dolgozóival

Keresztutat végeztünk március 4-én pénteken, a római katolikus templomban, ahol együtt éltük át, együtt elmélkedtünk és közösen jártuk végig Jézus keresztútját, szenvedéseit, Gáspár Mátyás atya vezetésével. A nagyböjt időszakában elcsendesedünk, imádkozunk és végigjárjuk – elmélkedjük Jézus szenvedésének történetét.

Keresztutat jártunk, saját keresztjeinket is vittük és odahelyeztük, Jézus lába elé. Nehéz a kereszt, melyet Jézus vitt értünk, nehéz a saját keresztünk, melyet csak Jézussal vihetünk. Jézusban bízva és remélve ajánlottuk fel életünket és közösen fohászkodtunk, Ukrajna békéjéért.

Szívünk mélyéből imádkoztunk és énekeltünk az óvoda és a bölcsőde gyermekeiért, családjaikért, intézményünk dolgozóiért, városunkért, egyházmegyénkért, a magyar hazánkért, az orosz-ukrán háború megszűnéséért, valamint Ukrajna és a világ békéjéért!

„Jézus Krisztus, mindenség Királya

Üdvünk lett már szent Kereszted fája.

Add, hogy mindig csak nyomodban járjunk,

S egykor mennyben mindörökké áldjunk!”