Hitvallásunk

„A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.” Lukács 2:40

Az Ajaki Tamási Áron Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, Óvoda és Bölcsőde pedagógusai 2020. augusztus 24-25-én a 2020/2021-es tanévre hangoló lelkigyakorlaton vettünk részt Ajakon, betartva az érvényes járványügyi megelőző szabályokat.

A lelkigyakorlatot katolikus intézményünk lelki vezetője, Gáspár Mátyás atya vezette.

Lelkigyakorlatunk első napján Szent Bertalan apostolra, a második napon Kalazanci Szent Józsefre, az ingyenes népiskola és a piarista rend alapítójára emlékeztünk a szentmisén, melynek homíliájában Mátyás atya kiemelte:a SZERETET – ÖRÖK.

Gáspár Mátyás atya előadásainak témája az EGYHÁZ volt. A történelmi áttekintést követően, Bosco Szent János híres látomásáról – ami az Egyház jövőjével kapcsolatos – hallhattunk előadásokat.

Az elmélkedésekben és az előadásokon hallottunk még a személyes példaadás fontosságáról, a hit és a nevelés fontosságáról is. Küldetésünk van. Ehhez kell az imában való elmélyülés. Az Egyház és az Isten felé vezetés nem csak a papok dolga, abban minden kereszténynek részt kell venni a maga területén, tisztelve másokat, és feltétel nélküli szeretettel közeledve a másikhoz.

Egyszerű, természetes, kedves, közvetlen hangon szólt hozzánk lelkigyakorlatunk vezetője. A jó hangulatú beszélgetéseink, a Szentségimádások tökéletesen kiegészítették azt a lelki feltöltődést, mely Mátyás atya szavai által mélyült el bennünk. A Szent Kamill Leányai Szerzetes Intézmény nővéreinek köszönjük, hogy szolgálatukkal és szeretetükkel mély lelki tartalommal töltötték meg ezt a két napot.

A lelkigyakorlatunk áldás volt, lelki feltöltődést jelentett minden résztvevő számára. Köszönjük szépen!

 

Ragány Zsuzsanna

intézményvezető-helyettes