Hitvallásunk

„A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.” Lukács 2:40

KARÁCSONYI ÜNNEP az Ajaki Katolikus Óvodában és a Bölcsődében

“Nem volna más vallás, Nem volna csak ennyi: Imádni az Istent És egymást szeretni... Karácsonyi rege, Ha valóra válna, Igazi Boldogság Szállna a világra...."

Ady Endre szavai igazán ráillettek, az ajaki Óvodások és Bölcsődések karácsonyi készületeire, de ebben az évben kicsit másképp, a rendkívüli helyzet miatt.

A ráhangolódás, nemcsak a külsőségekben jelent meg, hanem érzelmileg is ráhangolta a gyerekeket, dolgozókat egyaránt. A karácsonyi díszek, a Betlehemkészítés, a mézeskalács sütés elősegítette,hogy közelebb kerüljünk,a karácsonyhoz. A gyerekek felelevenítették a közös kántálás hagyományát is. A karácsonyi és bibliai történetek elmélyítették vallásos érzelmeinket, melyet a karácsonyi dalokkal még inkább meghitté tettünk. A városi park is karácsonyi díszbe öltözött, amelyet meglátogattak,a gyerekeink is .Igazi "beteljesülést" pedig,a római katolikus templom udvarán található,Magyarország legszebb Betlehemének megtekintése és az ott elmondott közös ima és ének volt.

Köszönetemet és hálámat fejezem ki minden kollégámnak, az áldozatos munkájáért.

Takács Károlyné

Intézményegység-vezető