Hála Istennek az Önök támogatásával megindult a helyreállítás. Az új játékeszközök megépítése nem csak színfoltja az udvarunknak, hanem olyan testmozgási lehetőséget biztosít a gyerekek számára, amely az önfeledt játéklehetőségen túl, a gyerekek álló és kondicionáló képességét is nagyban fejleszti. A babaházak nem csak esztétikus színfoltjai lettek az udvarunknak, hanem olyan játéklehetőséget biztosítanak a kinti szerepjátékhoz, amely a gyerekek biztonságos kinti játékaihoz szükségesek. Ugyanezt tudom elmondani a kinti padokról is, amelyek lehetőséget nyújtanak még óvodásainknak például a kint fogyasztott „csemegék” elhelyezésére, elfogyasztására, vagy a gyerekek könyvnézegetésére, pihenésére. 

A szemetesek nem csak hasznos kellékei az udvaroknak, hanem a környezet megóvására, a környezet szennyezés elkerülésére „neveli” gyerekeinket.

A mi intézményünk udvara csodálatos zöld övezetben található. A madarak sokasága tanyázik az udvaron található fákon. Az óvoda udvarát körbe veszik akár az iskola akár a település két utcája. A már „rendbehozott” udvar igazi színfoltja a kis településünknek. Az új játékeszközök, a padok, asztalok, szemetesek, árnyékolók a kitűzött célon túl, beépültek az adott környezetbe, ahol egységes óvoda és bölcsőde képet alkotnak már, belesimulva a természetes környezetbe. A megvalósult eszközök mind - mind természetes anyagokból, a természethez idomulnak.

Az óvodában legfontosabb tevékenység a gyermekek szabad játékának biztosítása. A csoportszobákon túl, az óvoda udvara adja azt a területet, amely az óvodás gyermekek szabad levegőn történő tevékenységeihez teret biztosít. A kinti tartózkodás során a játékeszközöknek az udvaron biztonságosnak kell lenni, a gyermekek testi épségének megőrzése érdekében. Az új játékeszközök telepítésével, a babaházak, kerti padok, szemetesek elhelyezésével mindez megvalósult, az óvodai és bölcsődei dolgozók, valamint gyermekek örömére.

A 3-6 éves gyermekek szeretnek ugrándozni, futkározni, csúszni- mászni, mozogni. Az új beruházások megvalósulásával mindez most már lehetséges. A gyermekeket körülvevő megfelelő feltételek megléte, a gyermeki mozgáskedv fokozását eredményezte. Az óvodás gyermekek napirendjét úgy alakítjuk, hogy egész nap folyamán biztosítsuk számukra a megfelelő helyet és eszközöket a mozgásos tevékenységekre, a csoportszobában és az udvaron egyaránt. A kinti eszközök használatával a mozgás természetesen beépül a gyermekek spontán tevékenységeibe, szokássá, igénnyé válik az új eszközök által. A rendszeres mozgás során fejlődik a gyermekek pszichikai, testi, értelmi és szociális képességei, és ezek eredményeképpen egészségesebb, kiegyensúlyozottabb valamint környezetet tisztelők lesznek, ami a későbbiekben a felnőtt korra is kihat és megmaradhat. Az új eszközök a jövőben még nagyobb lehetőséget biztosítanak a közös tevékenységekre például nyíltnapok, gyermekhét programjainak lebonyolítására, nyári élet színesebbé tételére, közös programokra stb.

00.jpg 000.jpg 001.jpg

002.jpg 003.jpg 004.jpg

01.jpg 02.jpg 03.jpg

04.jpg 05.jpg 06.jpg

07.jpg 08.jpg 09.jpg

10.jpg 11.jpg 12.jpg

13.jpg 14.jpg 15.jpg

16.jpg 17.jpg 18.jpg

19.jpg 20.jpg 21.jpg

22.jpg 23.jpg