Hitvallásunk

„A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.” Lukács 2:40

BÖLCSŐDE

Az intézmény 2007/2008-as felújítása, valamint az óvodás gyerekek létszámának csökkenése, szinte felkínálta az akkori önkormányzati vezetésnek, hogy merjenek bölcsődébe gondolkodni, bölcsődét nyitni Ajakon. A terv és elképzelés meg volt, a tevékeny munka után 2008 őszén végre egy csoporttal megkezdte működését a bölcsőde. Mint minden új, ennek is meg volt a maga szépsége, nehézsége és nem utolsó sorban öröme. 12 gyerek bölcsődei ellátását kezdte meg intézményünk. A szülők örültek az új lehetőségnek, megelégedéssel és örömmel fogadták a működési engedélyben feltüntetett települések is. 2009-ben újabb bölcsődei csoporttal gazdagodott az ajaki bölcsőde, míg 2010-re pályázat útján elkészült és beindult a harmadik bölcsődei csoport is.

A 2017/2018 nevelési- gondozási év kezdetével változások történtek a bölcsőde életében.

Bölcsődénk csatlakozott az általános iskolához és egyúttal fenntartóváltásra is sor került.

Az új fenntartónk Debrecen - Nyíregyházi Egyházmegye. Éppen ezért fontosnak tartjuk, hogy gyermekeink megismerjék a keresztény értékeket, szeretetben, hitben nevelkedjenek.

Jelenleg három bölcsődei csoportban 34 gyereket tudunk fogadni.

A bölcsődei nevelés a gyermeki szocializáció és egészséges fejlődés színtere.

A kisgyermeknevelők 20 hetes kortól, ha szükséges a 3. életévet augusztus 31-ig betöltően szinte pótolják azt az anyai gondoskodást, törődést, fejlesztést, amit az anya ad a gyermekének. Azon kívül a különböző tevékenységeken keresztül fejlesztik a gyerekek képességeit, hogy örömmel és sikerrel éljék meg a bölcsődés korszakot. A kisgyermeknevelők mindannyian szakképzett emberek, akik elméleti és gyakorlati tudásukat, a megtapasztalás útján kamatoztatják a gyerekekben, s fontos szempont még a gyermekek hitben való nevelése is számunkra.

A bölcsőde jól felszerelt a XXI. század elvárásainak megfelelően rendelkezik minden szükséges eszközzel, helyiséggel, ami a gyermekek fejlődéséhez szükségesek.

A szakmai ellenőrzések, és a szakmai gyakorlatot itt teljesítők, valamint a szülők és az ide látogatók mindannyian megelégedéssel beszélnek az itt folyó munkáról. Ennek köszönhető, hogy van jelenünk és jövőnk.

Szeretettel várjuk az ideérkező gyerekeket, szülőket, ahol a beszoktatás időszakában megismerhet minden neveléssel kapcsolatos dolgot. Nyíltnapokon ízelítőt adunk a bölcsőde mindennapjaiból. Szülői értekezleteken beszélünk a legfontosabb gyerek neveléssel, gondozással kapcsolatos dolgokról, melyhez segítséget kapunk a bölcsőde orvosától, valamint  védőnőjétől.

Tágas, bekerített bölcsődei udvar várja a gyerekeket, szép környezetben. Évente egy alkalommal BÖLCSI kóstolót szervezünk az érdeklődő szülőknek, gyerekeknek.

Szolgáltatásaink:

Rendszeres orvosi ellátás

Rendszeres védőnői ellátás

Szülői segítségnyújtás

Bábelőadás

Családi barkácsnap, egészség nap, sport nap

Bölcsődénk a bölcső gyengédségével, az anyai figyelem szeretetével, hív és vár minden kedves gyermeket!