Hitvallásunk

„A gyermek pedig növekedett és erősödött, megtelt bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta.” Lukács 2:40

101 évvel ezelőtt, 1920. május 18-án született Szent II. János Pál pápa Karol Jozef Wojtyla intézményünk védőszentje.

Az intézményünk udvarán lévő Szent II. János Pál pápa szobránál, az óvodás és a bölcsődés gyermekek csoportonként egy-egy szál virággal fejezték ki tiszteletüket és hálájukat, védőszentünk szobra előtt.

“Emlékezzetek rá, hogy soha nem vagytok egyedül, Krisztus veletek van az úton életetek minden napján. Meghívott és kiválasztott benneteket arra, hogy Isten gyermekeinek szabadságában éljetek. Forduljatok hozzá imádsággal és szeretettel. Kérjétek tőle a bátorságot és az erőt, hogy mindig az Ő szabadságában éljetek. Sétáljatok vele, aki maga az Út, az Igazság és az Élet!”

/Szent II. János Pál pápa/

A madarak és fák napja alkalmából felhívtuk az óvodás és a bölcsődés gyermekeink figyelmét a természet és a környezetünk megismerésére, védelmére. A versek, a mesék és a dalok segítették őket az ismeretszerzésben. A gyermekek nagyon kreatívak voltak a mai napon, gólyafészket és virágzó fákat madarakkal készítettek.

“Üzenem a fáknak és a madaraknak:

– Boldog az én szívem, örülök, hogy vannak!

Mert tudom a sok fa tüdeje a Földnek,

ők a teremtői a tiszta levegőnek...”

/Aranyosi Ervin/

A gyermekek az óvodában és a bölcsődében nagy szeretettel készítették piciny

ajándékaikat az édesanyáknak, nagymamáknak. Szívből jövő köszönetüket, szeretetüket adják át az ajándékkal, a tanult versikékkel, dalokkal.

Az óvoda és a bölcsőde valamennyi dolgozója nevében, az ISTEN áldását kérjük az édesanyákra és a nagymamákra! Óvják, védjék, vigyázzanak az ISTENTŐL kapott ajándékra, legféltettebb kincsükre, a szeretett gyermekükre!

Minden tevékenységben, minden pillanatban a húsvétra hangolódtak….

Nyuszis karkötőt és tojáskoszorút színeztünk, gyönyörködtünk a Manyi óvónéni megálmodta "Mesevilágban". Nyuszit és tojást ragasztottunk, sütit sütöttünk, tojásfát készítettünk, tojást kerestünk az udvaron, hagyományos locsolkodást néztünk a youtube-on és krókusznéző sétán voltunk a jó időben.

Hangolódva a Húsvétra nikecel tojásokat festhettek a gyerekek. A gólyás játékkal a finommotorikát, kézügyességet, szem-kéz koordinációt fejlesztettük. A gyerekek gyurmáztak, papírt téptek, festettek, ragasztottak és kézügyesség fejlesztő játékokat is játszottak mindezt húsvéti témában. A csoport szobában játékos tornagyakorlatokat végeztek. A közeli parkban megcsodáltuk a Húsvéti dekorációt. A képes bibliában Jézus keresztre feszítését és feltámadását lapoztuk fel. A gyerekek nagy érdeklődéssel hallgatták a történetet.